Aktuális

Híreink között megtalálja intézményünk elkövetkezendő eseményeit, legfrissebb híreit. 

Leendő elsős tanítóink bemutatkozása

,

Leendő elsős tanítóink bemutatkozása

1.a angol kéttannyelvű osztály:

Osztályfőnök: Ráczné Horányi Mónika

„A gyermeket tiszteletben kell fogadni, szeretetben kell nevelni és szabadságban kell elbocsátani.”

               1987-ben végeztem a Kecskeméti Tanítóképző Főiskola ének szakán, majd 2010-ben szereztem angol tanítói diplomát. 2011 óta dolgozom a Kecskeméti Református Általános Iskolában. Nagyon fontosnak tartom, hogy a gyermekek óvodából iskolába való átmenetele zökkenőmentes legyen. Munkámban kiemelt fontossága van a játékos tanításnak-tanulásnak és a logikus gondolkodás fejlesztésének. Hiszem, hogy a hatékony tanulás alapja az, hogy a kisgyermek biztonságban érzi magát, ezért sok dicsérettel, pozitív megerősítéssel igyekszem növelni önbizalmukat.

 

1.a angol kéttannyelvű osztály:

Napközis tanító: Telekyné Héjjas Teodóra

1994-ben végeztem a Kecskeméti Tanítóképző Főiskola tanítói szakán, játékkészítő-kézműves (népművészet) spec. kollégiumán. Pályám kezdetén az Ének-zenei Általános Iskolában tanítottam, majd 1996-tól 2006-ig - a kislányom megszületéséig - a Református Általános Iskolában dolgoztam. 2018-ban újra folytattam a tanítói munkámat ebben az intézményben. Jelenleg környezetismeret tantárgyat tanítok és napközis nevelői feladatokat látok el. A hivatásom során, elsődleges célomnak mindig a szorongásmentes, nyugodt, érzelmi biztonságot nyújtó légkör kialakítását tartottam. Fontos számomra, hogy a gyerekek ne egy versengő, hanem egymást segítő, építő közösségben lehessenek. Tudjanak egymás sikerének örülni, bátorítsák a visszahúzódó társaikat és vegyék észre a segítségre szorulókat. Tiszteljék egymást, a felnőtteket, a természetet és az állatokat. A környezet- és egészségtudatos magatartást már kiskorban kezdjék elsajátítani. Fő feladatomnak tartom a kreatív, alkotó, érzelmeit és gondolatait kifejezni tudó személyiségek kibontakoztatását. Ehhez nyújtott számomra segítséget a rajz- és technika tantárgy, amit 12 évig tanítottam. Fontos, hogy az iskola világa a gyermekek számára könnyen befogadható, élményszerű legyen. Ezáltal megszeressék a tanulást és sikerélményekhez jussanak.

 

 

1.b  angol kéttannyelvű  vagy angol/úszó vagy úszó osztály:

Osztályfőnök: Véghné Tóth Izabella

Legelső osztályom elé 1985. szeptemberében álltam először, mint nevelő. 1997. óta vagyok a Kecskeméti Református Általános Iskola tanítója és fejlesztő pedagógusa. Hosszú pályám alatt minden évben bölcsebb és gazdagabb lettem a gyerekek által is, mert a saját egyéniségükkel, lelkesedésükkel meg tudtunk teremteni közösen egy olyan légkört, melyben minden kisdiák pozitív személyiségét kibontakoztathatja  és megmutathatja, miben ügyes , tehetséges. Hiszek abban, hogy mindenkiben van valami egyedi, különleges. Csodálatos kihívásnak tartom, hogy a tudásvággyal érkező kicsiket hogyan lehet megtanítani olvasni, írni, számolni, játékos módszerekkel bevezetni egy olyan világba, ahol  az ismeretek megszerzése élménnyé válik. Szeretném, hogy az első két iskolai év olyan alapokat adna a gyermekeknek, hogy egész életükre a „tudomány” barátjukká váljon.

 

 

1.b  angol kéttannyelvű  vagy angol/úszó vagy úszó osztály:

Napközis tanító: Hangodi Judit

1987-ben végeztem a Kecskeméti Tanítóképző Főiskolán.Pályám során az alsó tagozat minden osztályában szereztem tanítói - nevelői tapasztalatot. Segítettem tanítványaim iskolába való beilleszkedését, kísértem első lépéseiket. Fontosnak tartom az alapkészségek biztos elsajátíttatását, a tanulás megszerettetését.A zene szeretete és művelése mindig része volt életemnek. Feltöltődés, művészi és közösségi élmény. Hosszú évek óta részt veszek a kecskeméti Kodály Intézet nemzetközi tanárképzésében bemutató énekórák megtartásával. Csodálatos megtapasztalni, hogy a kicsi gyermeknek milyen sokat jelent, ha megfelelő szintű művészeti nevelésben van része az ének- zene tanórákon. Személyiségük és képességeik kibontakoztatásának fontos eszköze.Tudásom legjavát adva szeretnék jó tanulói közösséget formálni, szeretetteljes légkört kialakítani. Következetességgel, szeretettel oktatni és nevelni a rám bízottakat. Felkészíteni és megtanítani őket mindarra, amire a felsőbb osztályokban szükségük lesz.Leendő kis diákjaimat szeretettel és kíváncsisággal várom.

 

1.c német kéttannyelvű osztály:

Osztályfőnök: Marozsiné Suhari-Nagy Erzsébet

Zsoltárral, dicsérettel tanítani, mint hittanoktató.

Órákon differenciáltan ismereteket átadni, elmélyíteni több évtizedes tapasztalattal.

Korrepetálni a lemaradókat, támogatni a tehetségeseket, lehetőséget adni mindenkinek.

Alapismereteket átadni, mellyel biztosan boldogulnak felsőbb osztályokban.

Nevetni, örülni minden egyes napon együtt, egymásért, egymással.

Érdekes programokat szervezni a szabadidőben.

Nevelni szeretetben, következetesen, motiválva.

Iskolai élményekben gazdagodni naponként, lelkesen.

 

1.c német kéttannyelvű osztály:

Napközis tanító: Tóthné Nagy Mónika

2008-ban végeztem a Károli Gáspár Református Egyetem Tanítóképző Főiskolai Karán tanító-hittanoktató szakon. A következő évben kezdtem el tanítani a Kecskeméti Református Általános Iskolában, az akkor induló német két tanítási nyelvű osztályban. A tanítás mellett 2012-ben az Eötvös József Főiskolán elvégeztem a német nemzetiségi tanító szakot.Nagy öröm, hogy gyesről visszatérve ezt a korosztályt taníthatom, hiszen fontosnak tartom az iskolánkba belépő tanulók keresztyén nevelését, s megismertetni velük mindazokat az értékeket, melyek egész életükben elkísérhetik őket. A tananyagban megbúvó ismereteket szeretem kreatívan, játékosan felfedeztetni a diákokkal, hiszen a tanulásban meglelt öröm, nagyon sokat segíthet az alapok elsajátításában.

 

 

1.d általános tanrendű drámapedagógiai osztály:

Osztályfőnök: Dr. Szabó Andrea

 1996-ban diplomáztam a Kecskeméti Tanítóképző Főiskolán tanító és óvodapedagógusi szakon. Harmadik diplomámat munka mellett 2004-ben szereztem meg a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán. Tanítóként az Arany János Általános Iskolában, jogászként a gyermekvédelem és gyámügyi igazgatás területén, illetve a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Jogi- és Perképviseleti Osztályán dolgoztam. Két gyermek anyukája vagyok. A Kecskeméti Református Általános Iskolában a 2018/2019-es tanév óta dolgozom kisiskolások tanítójaként.

 

1.d általános tanrendű drámapedagógiai osztály:

Napközis tanító: Rőfi Renáta

 

Jelenleg az Eötvös Loránd Tudományegyetem hallgatója, júniusban államvizsgázok, mint matematika műveltségterületes tanító. Már a Kecskeméti Református Gimnáziumban töltött gimnazista éveim alatt megfogalmazódott bennem, hogy egyszer majd ebben az iskolában szeretnék tanítani, mert az iskola szellemisége, tradicionális alapelvei, ugyanakkor az újdonságokra való nyitottsága teljes mértékben a saját személyiségemet, gondolkodásomat tükrözi. Pályakezdőként hitvallásom az élményszerű tanulás, mert szerintem kötelességünk olyan játékos formában szervezni a tanulást, hogy a gyerekek számára örömet jelentsen; hiszen a gyerekek tevékenyen, saját tapasztalatok alapján hasznosíthatják igazán a megszerzett ismereteket. Hat éves korom óta néptáncolok, jelenleg is oszlopos tagja vagyok a Kecskemét Táncegyüttesnek. Most havi egy hétvégén Néptánc Csoportvezetői OKJ-s képzésre is járok, de már egy éve oktatóként ugyancsak kipróbálhatom magam a pályán. Mindenképpen szeretnék törekedni majd arra az iskolában is, hogy a művészeteket is bevezessem a gyerekek mindennapjaiba. Elsős napközis tanító néniként örömteli várakozással tekintek az elkövetkezendő négy év pedagógiai feladataira és kihívásaira. Kívánom, hogy leendő elsős tanítványaim is jól érezzék magukat nálunk, és szép emlékekkel gondoljanak vissza az itt eltöltött diákévekre!

 

 

Neveld a gyermeket

a neki megfelelő módon, még ha megöregszik, akkor sem tér el attól!

Jelentkezz hozzánk