Comenius 2008-2010


Mi is az a Comenius projekt?

A Comenius Iskolai együttműködések akció keretében olyan pedagógiai projekteket lehet megvalósítani, amelyek nemzetközi együttműködésben zajlanak egyenrangú partnerintézmények részvételével, közösen választott témában, folyamatos munkával, közös projekttermék elkészítésének a céljával. A megpályázható tevékenységek hozzásegítik az iskolákat nemzetközi kapcsolataik bővítéséhez, ápolásához, valamint segítik a tanulók nyelvtanulás iránti motivációjának erősítését, az elsajátított nyelv aktív használatát, a kommunikációs és információs technológiák alkalmazását a tanításban.

Hogyan is kezdődött?

Régóta tervezgettük, hogy jó lenne résztvevő iskolává válni, mígnem minket kerestek meg, hogy belépnénk-e egy kieső iskola helyére pályázónak. Belevágtunk. "Vannak pillanatok, amikor az ember kénytelen vakon bízni a megérzéseiben." (Coelho) Még időben sikerült benyújtani a pályázatunkat, melynek témája a "Sport, mint a népek közötti megértés egyik eszköze". Aztán hosszasan várakoztunk, majd megkaptuk a pozitív választ, és egy török és egy német iskolát partnernek.

Ki is a 2 partnerintézmény?

Städtische Realschule Herkenrath Németországból, egy Köln közelében fekvő település középiskolája, kb. 500 11-16 év közötti diák látogatja.
Silifke Anadolu Lisesi Törökországból, mely a tengerparton található Silifke nevű város egyik gimnáziuma és szintén kb. 500 diákja van.
Hogyan láttunk hozzá?

Comenius csoportot szerveztünk 25 fős létszámmal, melynek tagjai: 10.a: Csányi Szilvia, Csősz Tibor, Jakubik Regina, Tary Timót, 10.b: Becker Edit, Csertő Dóra, Kovács Dorina, Mogyoró Zsanett, 10.c: Herczeg Orsolya, Nyíri Judit, Szakál Bence, Varga Szabolcs, Varjú Ágnes, 10.d: Kiss Ákos, Péczka László, 11.a: Juhász Emese, Nagy Ágnes, Nemcsok Rebeka, Patkós Gabriella, Pál Eszter, Schmehl Hajnal, 11.b: Fekete Bianka, Csordás Noémi,11.c : Krajner Jolán 11. d: Mezősi Bálint. Rendszeresen vannak foglalkozásaik, ahol a diákok a kiosztott feladatokat végzik Németh Ilona és Palásti Kovács Márta tanárnők vezetésével.

Mit is kell, kellett csinálni?

Az első évben több sportág bemutatását végeztük el különböző technikákkal. Foglalkoztunk a fogyatékkal élő emberek sportolási lehetőségeivel, mint a társadalmi integráció egyik módjával, valamint a sporttal szoros összefüggésbe hozható jelenségekkel, mint a sportszerűség, előítéletek és a rasszizmus.
Meghirdettünk egy képzőművészeti pályázatot a sporttal kapcsolatosan, melyből kiállítást rendeztünk, majd tovább vittük a partneriskolákba, ahol az ottani alkotásokkal együtt is kiállításra kerültek.
A második évben három kiválasztott sportág fejlődését, történelmét foglaljuk össze esszé formájában összehasonlítva a partnerországok hasonló sportágaival, természetesen németül és angolul is. Ezek együttesen adják majd a közös projektterméket.

Hogyan valósultak meg a találkozásaink?

Tanári ismerkedéssel kezdődött 2008 novemberében Herkenrathban, Németországban. 4 napon át teszteltük egymást, iskoláinkat, gondolkodásmódunkat és változatos tevékenységeken keresztül próbáltunk összecsiszolódni, amit 2009 márciusában tovább tökéletesítettünk Kecskeméten, immáron diákokkal együtt.
2009 májusában 8 diák és 2 tanár számára Törökország, Silifke volt az úti cél, repülővel.
2009 szeptemberében kisbusszal (3 tanár és 6 diák) keltünk útra német barátainkhoz
2010 márciusában újra Magyarországra látogatott mindenki, majd 2010 májusában a törököknél volt a 6. projekttalálkozó (5 diák, 2 tanár) .

Mit is ad, adott ez a 2 év?

Jártasságot pályázatírásban, sok munkát, de még több tapasztalatot, új ismeretségeket, nyelvgyakorlást, sok vidámságot, utazási lehetőségeket, szélesebb látókört, bepillantást más népek kultúrájába, szokásaiba, sportéletébe, iskolarendszerébe, valamint megerősítést abban, hogy ezt az utat folytatni kell. "Az elvégzett munka győzelem." (Emerson) Az elvégzett munkáról készített anyagok itt megnézhetők vagy letölthetők a következő webhelyről:
est.kmk-pad.org