Pályázatok

Adj Egy Ötöst! a Refiben

,

Adj Egy Ötöst! a Refiben

A Kecskeméti Református Általános Iskolában is elkezdődött az „Adj Egy Ötöst!" nevű iskolai szemléletformáló program megvalósítása. A program célja, hogy a résztvevő diákok, és a bevont fogyatékossággal élők, saját programjaikon keresztül, az élményeket közösen átélve kerüljenek közel egymáshoz.
A 2018/19-es pályázati ciklusban országosan összesen 89 megvalósult pályamunkát töltöttek fel a programban részt vevő osztályok. A kezdeményezés több mint 11 ezer embert ért el: diákokat, pedagógusokat, szülőket, testvéreket, családtagokat, a pályázók oktatási intézményeinek közösségét, és számos megjelenést generáltak az országos és helyi médiában.

Az elmúlt évek sikereit követően 2019. szeptembertől újabb pályázatot hirdettek, és ebben a tanévben ismét várják a szervezők a színes és kreatív alkotásokat, amelyeket az Adj Egy Ötöst! Facebook oldalán folyamatosan megosztanak.

A Kecskeméti Református Általános Iskolában tartott órán Homoki Márta gyógypedagógus, az EGYMI igazgatóhelyettese beszélt a tanulóknak a különböző fogyatékossági típusokról, és kialakulásának okairól. A foglalkozás során számba vették miben hasonlítanak és miben különböznek az ép értelmű és a fogyatékos emberek. A különleges órát Grimm:A három toll című tanulságos meséjével zárta a tanárnő.

Tovább a KEOL cikkre

Neveld a gyermeket

a neki megfelelő módon, még ha megöregszik, akkor sem tér el attól!

Jelentkezz hozzánk